Statisztika és valóság

Tisztán a valószínüségszámítás és a statisztika elveire támaszkodva a következő valószínüségi mutatókat kapjuk:

Minden szám húzásának a valószínüsége 1 a 18 húzáshoz, vagyis átlagosan minden szám 18 hetente kerül kihúzásra. Ha ez igaz lenne, akkor viszonylag könnyen lehetne csökkenteni a húzásban részt vevő számok halmazát, hiszen az összes olyan számot, amit az elmúlt 18 hét során már kihúztak, egyszerüen kitörölhetnénk a halmazból. Az elméleti valószínüségtől eltérően (bár nem nagyságrendekkel eltérően) azonban úgy tünik, mintha a húzások során lennének kedvezményezett számok, amiknek a húzására többször kerül sor, és lennének kevésbé kedvezményezettek, amik ritkábban kerülnek sorra.

Az eltérés nem nagy, hiszen a legritkábban húzott szám (a 63-as) átlagos gyakorisága 1 / 23 (vagyis átlag 23 hetente húzzák), míg a leggyakoribb szám ( a 77-es) átlag gyakorisága 1 / 15 hét (vagyis átlag 15 hetente húzzák). Ekkora eltérés még nem jelent statisztikai valószínütlenséget, ám az már elgondolkodtató, hogy a gyakorisági pozicióját (mint kevésbé gyakori és nagyon gyakori szám) gyakorlatilag mind a két szám megőrizte 1957 óta. Márpedig ez azt jelenti, hogy nem valamilyen átmeneti jelenségről van szó. Ráadásul mindez igaz valamennyi számra, nem csupán erre a kettőre.

Ha mondjuk az összes eddigi húzást 100-as csoportokra bontjuk (tehát az első csoportba az 1.-100. húzások tartoznak, a másodikba a 101.-200. húzások és így tovább) akkor azt tapasztaljuk, hogy az egyes számok egy rövid időszak után elfoglalták azt a gyakorisági pozíciójukat, ahol ma is tartózkodnak, vagy legfeljebb egy keveset mozdultak valamelyik irányba, de egyetlen egy olyan számot sem találunk, ami a legalacsonyabb gyakorisági szintből a legmagasabba váltott volna. Ha megnézzük a számok gyakorisági grafikonját, akkor kaotikusan ugráló tüskék helyett meglepő simaságot kapunk.

Hogy mi az oka, hogy a számok nagyjából megtartják a gyakoriságukat, azt nehezen lehet megmagyarázni, leginkább arra gondolhatunk, hogy a teljes eseménytérhez képest még túl kis szelet valósult meg ahhoz, hogy a számok gyakorisága azonossá, vagy közel azonossá váljon (ennek 240 millió hét -vagyis nagyjából 4,7 millió év- múlva mindenképpen meg kell történnie). Ezzel el is juttottunk annak magyarázatához, hogy miért nem lehet egyértelmüen ráhúzni a valószínüségszámítási képleteket az egymást követő sorsolásokra. Amíg nagy léptékkel vizsgálunk folyamatokat, jó eséllyel jósolhatók az események, de a részletek alakulása kaotikusnak tünik (hasonlóan az időjáráshoz: akár 10 évre előre meg tudjuk jósolni, hogy a téli hónapok hüvösebbek lesznek mint a nyáriak, de amint a napi hőmérséklet ingadozásra próbálunk jóslatokat tenni, máris komoly problémába ütközünk).

Persze ez egy vélemény. Lehet, hogy igaz, lehet hogy nem. Döntse el Ön.